Állókazán szerelés
Az álló gázkazánok általában nagyobb teljesítményűek, mint fali társaik, éppen ezért méreteik és súlyuk is nagyobb. Modern kivitelű változataik már belső terekben is elhelyezhetőek. Jellemzően központi gáz ellátásról működnek, mára már ritka, hogy PB gázpalackról üzemeljenek, hiszen ennek a cseréje bonyolult. Ezek a típusú gázkészülékek a rajtuk áthaladó vizet felmelegítik ezáltal lesz meleg víz és fűtés az otthonunkban.
Termosztáttal szabályozhatóak és ma már perceken belül a kívánt hőmérsékletű víz érhető el a állókazánok használatával. Megkülönböztethetünk két típust. Az egyik a nyílt égésterű, míg a másik a zárt égésterű. Előbbi azt jelenti, hogy a gáz égéséhez azt a levegőt használja fel a kazán, amelyik szobába el van helyezve a gázkészülék. Míg az utóbbi egy úgynevezett dupla csöves kéményrendszer használatával veszi a levegőt, illetve távolítja el. Ez biztonságosabb viszont a kéményrendszer kialakítás miatt valamivel költségesebb.
A mai állókazánok (függetlenül attól, hogy milyen típusú égéstérrel rendelkeznek) megbízhatóak, de csak akkor, ha az éves kazán karbantartást szakszerűen elvégezték. Így az élettartama akár 10-20 év is lehet. Évi egyszeri rutin karbantartás olcsóbb, mint ennek elhanyagolásával járó súlyos meghibásodások és az ezzel járó költségek.
A jó szerelők a fűtési szezonban nagyon leterheltek, így érdemes már a szezon előtt 1-2 hónappal felkeresni minket, hogy még időben tudjunk Önnek segíteni az alapkarbantartásban.
Házilagos szerelgetése semmiképpen sem javasolt. Égéstértől függetlenül kérjük, hogy ne próbálják megjavítani, mert könnyen tragédiába fulladhat egy hozzá nem értő általi szerelgetés. Minden esetben bízza szakemberre gázkészüléke szervizelését. Gázkészüléke tűz-és robbanásveszélyes készülék. Könnyen okozhat azonban mérgezést is a belőle kiszivárgó gáz, de a rossz beállítás könnyen szénmonoxid mérgezéshez is vezethet. Ne kísérletezzen.
Állókazánok cseréjénél szintén érdemes gázszerelő szakértőtől, kazán szerelő mestertől tanácsot kérni a hőszükséglet-számolásban, valamint az elérhető legköltséghatékonyabb, környezetkímélőbb innovatívabb megoldás érdekében. A naprakész professzionális szakértelem sok pénzt takaríthat meg Önnek hosszútávon.
Kérjen szerelőt!
Szolgáltatási területeink
Szentendre, Pilisszentlászló, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Szigetmonostor, Leányfalu, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány, Kisoroszi, Visegrád, Visegrád, Dömös, Pilismarót, Érd, Sóskút, Pusztazámor, Budaörs, Törökbálint, Diósd, Biatorbágy, Herceghalom, Bicske, Óbarok, Csabdi, Mány, Szár, Újbarok, Szárliget, Páty, Zsámbék, Tök, Perbál, Pilisjászfalu , Piliscsaba , Solymár, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Tinnye, Telki, Remeteszőlős, Etyek, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Pilisszántó, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt, Pilisszentkereszt, Gödöllő, Szada, Veresegyház, Erdőkertes, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Isaszeg, Dány, Pécel, Dunakeszi, Göd, Sződliget, Sződ, Csörög, Csömör, Nagytarcsa, Kistarcsa, Kerepes, Kerepes, Mogyoród, Fót, Csomád, Őrbottyán, Vácrátót, Váchartyán, Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácduka, Aszód, Kartal, Verseg, Kálló, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Iklad, Domony, Galgamácsa, Vácegres, Váckisújfalu, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura, Monor, Péteri, Vasad, Csévharaszt, Monorierdő, Pánd, Káva, Bénye, Gomba, Vecsés, Üllő, Gyömrő, Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Sülysáp, Kóka, Úri, Tápiószecső, Tóalmás, Tápióság, Szentmártonkáta, Szentlőrinckáta, Ráckeve, Lórév, Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetbecse, Makád, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Délegyháza, Áporka, Majosháza, Kiskunlacháza, Dömsöd, Apaj, Bugyi, Alsónémedi, Gyál, Felsőpakony, Ócsa, Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Dabas, Dabas, Tatárszentgyörgy, Hernád, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Dunaújváros, Dunaújváros, Nagyvenyim, Mezőfalva, Daruszentmiklós, Előszállás, Nagykarácsony, Baracs , Baracs, Kisapostag, Perkáta, Szabadegyháza, Sárosd, Hantos, Nagylók, Százhalombatta, Ercsi, Iváncsa, Beloiannisz, Besnyő, Adony, Kulcs, Rácalmás, Tárnok, Martonvásár, Tordas, Gyúró, Ráckeresztúr, Baracska, Kajászó, Vál, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Velence , Gárdony, Gárdony, Gárdony, Pusztaszabolcs, Esztergom, Esztergom, Dorog, Kesztölc, Leányvár, Piliscsév, Csolnok, Dág, Sárisáp, Nagysáp, Bajna, Epöl, Máriahalom, Úny, Annavölgy, Tokod, Tokodaltáró, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Neszmély, Dunaalmás, Vác, Nőtincs, Ősagárd, Felsőpetény, Kosd, Rád, Penc, Csővár, Keszeg, Alsópetény, Nézsa, Legénd, Verőce, Kismaros, Szokolya, Kóspallag, Nagymaros, Zebegény, Szob, Márianosztra, Ipolydamásd, Letkés, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Tésa, Perőcsény, Kemence, Bernecebaráti, Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borsosberény, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Hont, Patak, Dejtár, Rétság, Tereske, Bánk, Romhány, Kétbodony, Kisecset, Szente, Szátok, Tolmács, Horpács, Pusztaberki, Érsekvadkert, Balassagyarmat, Ipolyszög, Patvarc, Ipolyvece, Őrhalom, Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádmarcal, Cserhátsurány, Herencsény, Csesztve, Galgagyörk, Püspökhatvan, Acsa, Nógrádsáp, Galgaguta, Bercel, Vanyarc, Nógrádkövesd, Szécsénke, Becske, Magyarnándor, Cserháthaláp, Debercsény, Terény, Szanda, Mohora, Szügy, Cegléd, Tápiószentmárton, Nyársapát, Csemő, Pilis, Nyáregyháza, Újlengyel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda, Ceglédbercel, Cegléd, Abony, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Törtel, Nagykőrös, Kocsér, Nagykáta, Tápióbicske, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószőlős, Tatabánya, Gyermely, Szomor, Vértessomló, Várgesztes, Tarján, Héreg, Vértestolna, Tardos, Tata, Baj, Vértesszőlős, Oroszlány, Környe, Kecskéd, Kömlőd, Dad, Bokod, Szákszend, Császár, Vérteskethely, Bakonysárkány, Aka, Kisbér, Kisbér, Ászár, Kerékteleki, Bársonyos, Bakonyszombathely, Bakonybánk, Réde, Ácsteszér, Csatka, Súr, Tata, Szomód, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Komárom, Komárom, Mocsa, Komárom, Almásfüzitő, Ács, Nagyigmánd, Bábolna, Tárkány, Bana, Tárkány, Csép, Ete, Kisigmánd, Csém, Budapest, I. kerület, II. kerület, III. kerület, IV. kerület, V. kerület, VI. kerület, VII. kerület, VIII. kerület, IX. kerület, X. kerület, XI. kerület, XII. kerület, XIII. kerület, XIV. kerület, XV. kerlet, XVI. kerület, XVII. kerület, XVIII. kerület, XIX. került, XX. kerlület, XXI. kerület, XXII. kerület.